Fitz Péter művészettörténész megnyitó beszéde:

„A városi lény ritkán áll meg egy víz partján. Nem a város közepén hömpölygő Dunára gondolok – az még előfordulhat –, hanem valami csendes, nyugodt, mindentől távol levő vízre, esetleg tengerre, tóra, zsombékra, kerti medencére, patakra, vadkacsás tocsogóra, egy nádassal övezett vizenyős rétre, tulajdonképpen mindegy is, valami neves helyről van szó, ami alkalmat ad arra, hogy kiragadjuk magunkat a mából, meditációs képességeinket hagyjuk felerősödni, hadd élesedjen a hallásunk olyan hangokra, amelyek túl vannak a jelenen, engedjük retinánkra olyan fények mozgását, laza imbolygását, amelyeket egyébként észre sem vennénk, szippantsunk mélyet a nedves levegőbe.”

„Paál Zsuzsanna teremtései titokzatos, mitikus szimbólummadarak, kicsit embermadarak is. Mechanikusan mozgatják szárnyaikat, de nem repülnek a valóságban, csak képzeletünkben, és különös fények-árnyak mozgatják őket igen változatosan és ugyanakkor szinte mantraszerűen ismétlődőn.”

„Ez a spirituális lüktetés az egész látványt meghatározza, a vetített víz mozgása, a víz és a természet hangja, a valódi víz csobbanásai, tükröződő karikái a falon, a gémszárnyak nyiszogása és az itt, együtt jelenlevők árnyjátéka együttesen határozza meg ezt a meditációs teret.”

„Ez a helyszín ugyanakkor egy szertartás színtere is, ha ridegen közelítem, performance következik, ha a dolog lelkét akarom megragadni, akkor rituális művészeti eseménysornak nézünk elébe, leszünk résztvevői, társtettesei.”

„A rituális szertartások ugyanakkor mindig a közös tudáson, hiten alapulnak. A ceremónia eseményei igen kötöttek, minden mozdulatnak, gesztusnak, öltözéknek, tárgynak határozott jelentése van.”

„Paál Zsuzsanna szertartása ennél szabadabb, a résztvevők közösségének is kötetlenebb az asszociációs lehetősége, bár egy törzshöz valók vagyunk, a rituálét mégis sokféleképpen élhetjük át.”

„A civilizációnk túl rideg, túl racionális lett, a kultikus események a művészet mezejére szorultak vissza, és ott is műfajok és művészeti szabályok által kordában tartottak.”

„Most egy olyan mágikus művészeti szituáció részesei vagyunk, amikor a szertartásrend számunkra nem ismert, improvizáció, mégis otthon leszünk benne, mert velünk is történik, rólunk is szól.”