„Paál Zsuzsanna már több élő kiállításbemutatót tartott. Elképzelhetetlen olyan kiállítása, ahol Ő mint alkotó és mint saját művészetének nélkülözhetetlen élő megvalósítója ne lenne jelen. Zsuzsa nem a múzeumok, kiállítótermek álmos csendjét, hidegen, távolságtartóan kiállított munkák világát választotta, hanem egy élettel teli világot. Egy fiatal nő, aki művészetébe is beleviszi az életadás misztikumát. Valami ilyen látvány lehetett az ókori templomok hűvös csendjében, fényében mozgó papnők önfeledt táncritmusai, ahol az idő mit sem számított.”
„Ezen a performance-on a víz, a fény, hang őselemeiből figurálisan épít fel egy olyan állapotot, amely utána a végleges kiállítási anyag lesz, tehát a művész itt nekünk maga építi fel a kiállítását. Mint tudjuk, a közönséggel való kapcsolat szinte a legfontosabb egy művész életében, de mennyire más ez, közvetlen, szinte együttalkotás, úgy a művésznek, mint a közönségnek… mint a vendégkönyvek személytelen beírásai, ami már napok, hetek elteltével a múltba vész és a művész soha nem ismeri meg a sorok íróját, és a látogató sem láthatja a művészt, különösen nem alkotás közben.”
„A bábok fetisizmusa egy külön világ Paál Zsuzsanna művészetében. Nemcsak azért, mert forma és fantáziagazdag, eredendően animációs művész Ő. Hanem mert ősi ösztönnel követi azt a sok évezredes emberi vágyat és hagyományt, hogy szoborba, fába, figurába próbáljuk önteni, alakítani magunk és környezetünk formáit, sőt alakítjuk, keverjük fantáziánk szerint ezeket a figurákat, szobrokat, és sokszor annyira beleszeretünk, hogy a figura már-már túlnő önnön valóságán, és beleképzelt, beleálmodott világában önálló életet kezd élni.”
„Fetisizálódik és titokzatos, természetfeletti erővel ruházódik fel. De mégsem egy hideg, merev szoborrá, hiszen animálva, mozgatva van, Nem talapzaton áll, hanem mozdulatlanságból kiszabadítva vízzel, fénnyel, hanggal fürdeti meg alkotója.”
Gémek hallgatása
Kuny Domonkos Múzeum, Tata, 2001
A kompozíció része egy falra vetített kép, mellyel a medencét körülálló lények árnyéka összeolvad. A tavirózsák új élőhelyet találtak maguknak a medencében, és a megvilágított vízfelületen egy vízmozgató berendezés segítségével folyamatosan lebegtek és imbolyogtak a víz felszínén.
A természet egy részlete fókuszált figyelmet kapott a kiállítótérben.
Cakó Ferenc animációs filmrendező megnyitó beszéde:
„Különleges, építkező, harmonikus művészi hangulatnak lehetünk tanúi, ami hordoz valami ősit, a XXI. századi rohanó, kapkodó, fásult televíziónéző ember számára egy kicsit lelassító, elgondolkodtató, misztikus élményt. Más szemmel is kell nézni, figyelni az ilyen művészi megnyilvánulásokat. Talán a közönségnek is oldania kell egy kicsit a gátlásait, hogy itt egy másfajta gondolatot és látványt kell befogadnia.
A víz, a fény, a hang misztikuma, a soha nem ugyanaz, a megismételhetetlen misztikuma. Egyfajta kitárulkozás, ami csak most és így látható. Egy születés a vízből, fényből és hangból és nem utolsósorban éltető elemünkből, a mozgásból.”