Madarak tanácskozása

 

A Gropius Színházi Műhely társulatának tagjaként vettem részt a Műhely három előadásában 2009 és 2013 között.

A célunk a Madarak tanácskozása inspirációja alapján mozgásszínházi darab létrehozása volt.

A szöveget a 12. században Farid Ad Din Attar írta. A madarak mint az emberi lélek metaforái arról tanácskoznak, hogy a világban uralkodó káoszt úgy oldhatnák fel, ha megkeresik elveszett királyukat, Simurgh-ot. Az út nehéz és ismeretlen, így sok madár visszafordul, és feladja.
Végül néhányan, a viszontagságos út után, elérik a célt, de a Király nincs sehol.
Ekkor döbbennek rá, hogy Simurgh bennük van.

Az utat a Társulat különböző szituációkon keresztül próbálta megvalósítani, és ehhez az alkímia stációi alapján részekre bontottuk
a történetet. Így alakultak ki a Prima Matéria, Solutio és Nigredo című darabok.

A Társulat rendezője Katona Imre: „Sohasem formákat rögzítünk,
de sokkal inkább az indítékokat, a szándékokat és hangulatokat.
Nem a gesztust tehát, hanem azt, ami kiváltja a mozdulatot. S ennek következménye, hogy a játék próbáról próbára, előadásról előadásra mindig újjászületik. Nem a produkció a lényeg. És nem a visszajelzések tetszetős látszatai. Az út a lényeg. Egy olyan út, amelyiken rajtunk kívül senki sem jár.”