Rólam

Indulás.
..emlékszem milyen volt a tenger sós, halas illata, amit a szél belezúdított a hajamba, boldogan kapaszkodva a kőbe, hogy ne repítsen a hullámok fölé..
Apukám jut az eszembe, aki mindig felkapta a családot, hogy megmutassa nekünk a világot.
Nagyon fiatalon láthattam Párizst, Rómát, Firenzét.. a reneszánszt, gótikát, barokk művészetet, és Európa modern építészetét..
kifogyhatatlan energiával mesélt nekünk műalkotásokról, épületekről, legfőbb vágyát teljesítve, hogy a benne lévő tudását továbbadhassa.
Ebben a pillanatban még bárhogy dőlhetett volna a sorsom.. mindamellett nyilvánvaló volt, hogy érzékenységem révén a művészet az egyetlen terület, amely vonzó számomra.. Egyszerűen avval a tervvel voltam, hogy valami szépet hozzak létre, mely mélyebb értelmet nyert az időben, mint akkor gondoltam.

Ezek a képek az egyetemen készültek, diáktársam kért meg, hogy egy fotósorozat kedvéért, legyek benne egy kitalált történetben.

Nagyon szerettem ezeket a kalandozásokat, kiszakadva időben és térben a jelenből.

Most azonban a legnagyobb értéknek a jelen pillanatban való létezés teljes tudatosságát tartom.

Elizabeth M. Gilbert gondolatai: “… Arra a nőre gondolok, akivé váltam, és a mostani életemre, és hogy mindig is arra vágytam, hogy ez a fajta nő legyek, és ezt a fajta életet éljem: hogy szabadon, megjátszás nélkül önmagam lehessek. Eszembe jut mindaz, amin átmentem, amíg elértem idáig (…) A fiatalabb énem tele volt lehetőséggel, akárcsak a makk, de az idősebb énem, a már létező tölgyfa volt az, aki egész idő alatt azzal buzdította, hogy „Igen! Növekedj! Változz! Fejlődj! Gyere, találkozz velem itt, ahol én már érett egészként létezem! Szükségem van arra, hogy belőled “én” legyek!”

 

 

 

 

Társak az úton..

 

Párkapcsolat.

A toleranciát, elfogadást, empátiát tanultam Tőle..
(húszas éveimben készült ez a fotó)

 

 

.. az alkotói hivatás komolyságát és hitelességét
(harmincas éveimből való kép)
.. a szavak súlyának következményeit.
(negyvenes éveimben készült fénykép)

Gyermek.
Alkotásaim, alkotómunkáim  halvány törpévé zsugorodnak a “fő művem” a Fiam mellett.

Művészettel nevelés, olyan kreativitást igénylő feladat, mely tudatosságot, koncentrációt, jövőbe látást, bizalmat és rengeteg szeretetet igényel.

Az képen a kisfiam 2 hónapos, a nevelésem alapjait tettem le, tudva, hogy következetességemmel, és pozitív megerősítésekkel, sok játékkal fűszerezve egészséges lelkületű és szellemiségű Emberré fog válni.
University College of London  előtt állunk, ahol a Fiam a jelenleg a tanulmányait folytatja, egy célállomás.
A gyümölcs beérésének ideje. Anyai feladataimnak, bizonyos szempontból, való lezárása.
Annak a pillanatnak a rögzítése, hogy átlépett a felnőtt férfiak független, tudatos célorientált világába.
Egyik kedvenc fotóm a szüleimről.

Leírhatatlan hálát érzek irántuk, és köszönetet, hogy stabil, szeretetteljes, jóságos hátteret adtak a családunknak.
Apukám a példát mutatott  akaraterőből, szorgalomból, intellektusból, Anyukám önzetlenségből, családcentrikusságból, segítőkészségből.

..és végül .. Anya, Társ, Nő, Alkotó..
olyan ember, aki sok mindent lát a világból,
csak kicsit másképpen..

Konsztantinosz P. Kavafisz: Ithaka”

Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat,
mely csupa kaland és felfedezés.

Járj be minél több egyiptomi várost,
s tanulj tudósaiktól szüntelen.

Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.

Neki köszönöd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától?”