„S juthatunk arra az álláspontra, hogy mindez egy sajátos összművészet, az egyéni, de dichotomikus megnyilatkozás, melynek most még csak az elején vagyunk, hiszen mindezt bizonyára fokozni fogja a mindjárt hallható hangösszesség és az alkotók performance-a. De nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy a mű, a művek maguk az árnyjátékok, az árnyjáték fény–sötét vibrálása, tánca, mozgása, dinamikája. Kereshetünk persze ebben is valami rejtett jelképiséget, s találunk is.”
„Azt gondolom, hogy immár nemcsak a tárgy alkotása a művészet immanenciája, s nem maga a tárgy, hanem bizonyos közegek (médiumok!) – jelen esetben a víz – felhasználásával a tárgyak által kiválasztott jelenség.”
„Van ebben valamiféle platonizmus, hiszen mindez azt sugallja, hogy az árnyék az, ami számunkra élményhordozó (ami nem csak valamit tükröz), de ne felejtsük el, hogy mindezt a maga egészében próbáljuk értelmezi, s ebből emelkedünk ki, az egészből, élménnyel telítetten.”
„Különlegessége a látványnak a nagyon személyesre alakított fény–árnyék viszonylatrendszer, amely sokat épít a sötét–világos ellentétpárra is.”
„Ám míg a hagyományos olyan képzőművészeti mű, amely fontosságot tulajdonít e kategóriáknak (fény–árnyék, sötét–világos), egyben nagy hangsúlyt ad a színnek, a mai kiállítás abban különleges, hogy e kategóriák, szépségek végsősoron a színek redukciójával jelennek meg előttünk.”
„Művészünk kilépett tehát az intermediális művészet terrénumába, különös, hogy ugyanakkor kötődik is eredeti szakmai vonzalmához.”
„Hiszen Paál Zsuzsanna a szó szoros értelmében animálja, tehát élénkíti, bátorítja és bíztatja rendelkezésre álló eszközrendszerét.”
„Ez az éji zene tehát a kötődés és elszakadás műve és installációja, s a gondolatiságé, amely azonban erős lelki és emocionális alapokra építkezett.”
„Nézzük, miként teljesedik ki mindez egy sajátos rítus, egy rituális szertartás a víz, mozgás, árnyék, zörej, zene és a repülés vagyis a transzcendencia igézetében.” Feledy Balázs
Éji zene
Fiatal Iparművészek Stúdiója, Budapest, 2000
Az installáció középpontjában vízzel töltött medence látható, körülötte stilizált, csőrös lények, akik egyenesen a medence középpontja felé fordulnak, arrafelé, ahol remélik megtalálni a forrást.
A kiállításmegnyitón Gondán Gertrúd iparművésszel mutatunk be egy performance-ot, akinek üvegtárgyait is belehelyeztük a medencébe.
A kiállítást Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg. A megnyitóbeszéd teljes szövege a képsorok alatt olvasható.
„A víz szimbolikája hatalmas történelmi mélységekbe vezet, hiszen lehet az élet forrása, lehet a megtisztulás eszköze, s a kereszténységben külön jelentőséget kapott kereszteléstől a halálig, de ugyanakkor számunkra
a víz a nyugalom és a vihar, a nagyság és kicsinység, a csend és a zaj metaforája is. A víz egyik formája a hullám, a víz remegése, melynek végtelen sok variációja nemcsak a vizet hozza mozgásba, hanem a környezetét – és szellemünket – is. Hiszen a víz tükröz, és ami fényjelenség vele találkozik, arra reagál. Elnyeli, megtáncoltatja, visszatükröződik, megmásítja, alakítja. Medence partján állunk, melyben csillog a víz. Peremén furcsa madárszerű, emberszerű lények álldogálnak. Szinte szárnytalanok, szinte hangtalanok. Ám mégis valami égi üzenet hordozói, egyfajta lélekjelképek. Lekötöttek, de mozgásra is képesek, s az előttük lévő vízzel valamiféle időtlenséget is sugallnak.”