“S juthatunk arra az álláspontra, hogy mindez egy sajátos összművészet, az egyéni, de dichotómikus megnyilatkozás, melynek most még csak az elején vagyunk, hiszen mindezt bizonyára fokozni fogja a mindjárt hallható hangösszesség és az alkotók performance-a. De nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy a mű, a művek maguk az árnyjátékok, az árnyjáték fény – sötét vibrálása, tánca, mozgása, dinamikája. Kereshetünk persze ebben is valami rejtett jelképiséget, s találunk is.”

“Azt gondolom, hogy immár nemcsak a tárgy alkotása a művészet immanenciája, s nem maga a tárgy, hanem bizonyos közegek /médiumok !/ – jelen esetben a víz – felhasználásával a tárgyak által kiválasztott jelenség.”

“Van ebben valamiféle platonizmus, hiszen mindez azt sugallja, hogy az árnyék az, ami számunkra élmény – hordozó /ami nemcsak valamit tükröz/, de ne felejtsük el, hogy mindezt a maga egészében próbáljuk értelmezi, s ebből emelkedünk ki, az egészből, élménnyel telítetten.”

“Különlegessége a látványnak a nagyon személyesre alakított fény – árnyék viszonylat rendszer, amely sokat épít a sötét – világos ellentét párra is.”

“Ám míg a hagyományos olyan képzőművészeti mű, amely fontosságot tulajdonít e kategóriáknak (fény – árnyék, sötét – világos), egyben nagy hangsúlyt ad a színnek, a mai kiállítás abban különleges, hogy e kategóriák, szépségek végső soron a színek redukciójával jelennek meg előttünk.”

“Művészünk kilépett tehát az intermediális művészet terrénumába, különös, hogy ugyanakkor kötődik is eredeti szakmai vonzalmához.”

“Hiszen Paál Zsuzsanna a szó szoros értelmében animálja, tehát élénkíti, „ bátorítja és bíztatja „ rendelkezésre álló eszközrendszerét.”

“Ez az Éji Zene tehát a kötődés és elszakadás műve és installációja, s a gondolatiságé, amely azonban erős lelki és emocionális alapokra építkezett.”

“Nézzük, miként teljesedik ki mindez egy sajátos rítus, egy rituális szertartás a víz, mozgás, árnyék, zörej, zene és a repülés vagyis a transzcendencia igézetében.” Feledy Balázs

Éji zene

 

Fiatal Iparművészet Stúdiója, Budapest, 2000

Az installáció középpontjában vízzel töltött medence látható, körülötte stilizált csőrös lények, akik egyenesen a medence középpontja felé fordulnak, arrafelé, ahol remélik megtalálni  a forrást.

A kiállítás megnyitón Gondán Gertrúd iparművésszel mutatunk be egy performance-t, akinek üvegtárgyait is belehelyeztük a medencébe.

A kiállítást Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg. Megnyitóbeszéd teljes szövege a képsorok alatt olvasható.

“A víz szimbolikája hatalmas történelmi mélységekbe vezet, hiszen lehet az élet forrása, lehet a megtisztulás eszköze, s a kereszténységben külön jelentőséget kapott kereszteléstől a halálig, de ugyanakkor számunkra
a víz a nyugalom és a vihar, a nagyság és kicsinység, a csend és a zaj metaforája is. A víz egyik formája a hullám, a víz remegése, melynek végtelen sok variációja nemcsak a vizet hozza mozgásba, hanem a környezetét – és szellemünket – is. Hiszen a víz tükröz, és ami fényjelenség vele találkozik, arra reagál. Elnyeli, megtáncoltatja, visszatükröződik, megmásítja, alakítja. Medence partján állunk, melyben csillog a víz. Peremén furcsa madárszerű, emberszerű lények álldogálnak. Szinte szárnytalanok, szinte hangtalanok. Ám mégis valami égi üzenet hordozói, egyfajta lélek – jelképek. Lekötöttek, de mozgásra is képesek,
s előttük lévő vízzel valamiféle időtlenséget is sugallnak.”